In memoriam Imrei Mihály
(1949-2024)
Életének 75. évében váratlanul elhunyt IMREI MIHÁLY, a Pusztaszabolcsi Városi Polgárőr Egyesület alapító tagja.
Székesfehérváron géplakatosnak tanult, negyven évig dolgozott a Magyar Államvasutaknál, Pusztaszabolcson teljesített szolgálatot kocsivizsgálóként. Mindene volt a vasútállomás, a vonatok, a kollégák.
Nyugdíjba vonulás után elvégzett egy fegyveres biztonsági, vagyonőri tanfolyamot, és különböző helyeken tevékenykedett egészen napjainkig. Június 15-étől éppen megint hívták dolgozni Velencére, sajnos ennek már nem tud eleget tenni.
Polgárőrként az utóbbi több mint 30 esztendőben nagyon sokat tett a város közbiztonságáért, a bűnmegelőzésért.
Önkéntes munkájáért kiérdemelte az Országos Polgárőr Szövetség számos kitüntetését, megkapta a Polgárőr Érdemkereszt bronz, ezüst, majd arany fokozatát, az országos Év Polgárőre , valamint a Fejér vármegyei Év Polgárőre kitüntetést, a szolgálatokért járó számos országos és helyi oklevelet és plakettet
Igazi közösségi ember volt, akire mindig és mindenkor számítani lehetett.
Családja, rokonai, polgárőr társai, barátai és tisztelői május 30-án, csütörtökön délelőtt 9 órakor vehetnek tőle búcsút, római katolikus szertartással a pusztaszabolcsi temetőben.
Emlékét , munkásságát kegyelettel megőrizzük!
Csató József, a Fejér Vármegyei Polgárőr Szövetség sajtóreferense