Az állomás a Restivel

Gyönyörű lett az állomás, a modern berendezésekkel, ugyanakkor régi fényképeken, képeslapokon látva a háború előtti restit, hangulata, amikor kikészítették a peronra a pohár sört, szendvicset és amíg a mozdonyt feltöltötték vízzel, frissíthette magát az utas finom étellel, itallal, magával ragadó.

…”Azelőtt, kérem — meséli Mészáros Kálmán, aki 1934-ben, mint főpincér kerül az állomás éttermébe, a restibe. majd annak több évtizeden át a vezetője volt-  minden vonat minimum 10—15 percet várt nálunk. Vizet vett a mozdony. A paksi személyhez például 50 perc volt a várakozás. Világos, hogy beült a vendég. De még a balatoni filléres gyors is megállt itt itatni; kiraktuk a sínek mellé az asztalokra a kitöltött feketéket, söröket, leugráltak az utasok, felkapták a poharat, s a pénzt a tányérra tették. Az önkiszolgálást mi már akkor bevezettük. De amióta Dieselek futnak, nem áll meg a vonat, nem pihen, csak felszállás, leszállás és viszi a vendéget tovább… No, meg eltűnt az utazókar, vagy ahogy ma mondják, a hírlap szakmában: szervező, üzletkötő is. Resti a folyton utazó üzletkötő nélkül? Az üzletek, áruházak, a központjaikból kapják az árut, vagy maga a vezető megy el egy-egy árubemutatóra Pestre. A régi utazó gárda hálás volt a jó konyháért, a pontos kiszolgálásért. Sokan, ha Kaposvárott is volt dolguk, átjöttek ide ebédelni. Országos jegyük volt… Estével megkérdeztük mindig a forgalmiban: hogy áll a vonat? Amikor Ercsin átjött, csak felszóltunk a konyhára: lehet kisütni azt a velőt, Fekete úrnak a Zwacktól, és oda lehet már tenni azt a pörköltet…  Míg vizet vett a vonat, megvacsorált az utazókar, Zwackéktól, Dreherék- től. Riegleréktől, Schmolléktól az urak. Ma meg már az utazó gárda nem eszik. Legalább itt nem. Autóval, vállalati kocsival jár… Engem még ismernek a sörgyárakban. Állandóan három-négyféle söröm is van. Rétest sütünk minden nap (Vigh Kálmánné süti, híres rétessütő asszony, négy éve szerezte vissza a tűzhelyhez az üzletvezető az Agárdi Állami Gazdaságtól, ahol Vighné borjúnevelő volt), meg pirított májat, pörköltet, töltött káposztát. Megpróbálkoztunk úgynevezett különlegességekkel is, francia konyhával, de hát ez resti, ide nem azért jön be az ember. A vendégek miért jönnek ide?  Csak a Vighné réteséért, vagy a hagymás, tunkolni való pirított májért? Az útközbeni indóházak nyugalmáért. Nemcsak az utazás, a mindig indulás érzéséért. A megérkezés pihentető, feledtető gyönyöréért”.

Czöndör Mihályné