Egy bearanyozott életpálya

Kósáné Hujber Katalin Aranyoklevelet kapott a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karától, ahol 1972-ben végezte el az Óvónőképzőt.

Kósáné Hujber Katalin az érettségit követően jelentkezett Győrbe, a tanítóképzőre és a soproni óvónőképzőre. Mindkét helyre felvették, de ő végül Sopron mellett döntött. A képzésen 10-en vehettek részt Fejér megyéből, mert akkoriban még kvótarendszerben működött a felsőoktatás. Katalin csodás egyetemi éveket töltött Sopronban, kiváló pedagógusoktól sajátíthatta el a szakmát. Hiszi, és vallja, hogy minden pedagógusnak el kellene végeznie az óvónőképzőt, hogy megtanulják „hogyan működnek” a gyerekek.

Diploma után pályáját Ercsiben kezdte, 1 évig erősítette az ottani óvodát, majd Pusztaszabolcson folytatta a munkát, ahol majd 20 éven át dolgozott. Először az ófalui óvodába (ma Zsiráf Óvoda) került, majd 1985-től az új Velencei úti (ma Manóvár) óvoda vezetésével bízták meg.

Ezekre az évekre örömmel gondol vissza, ahogy meséli: fantasztikus idők voltak ezek, fiatal, kiváló kollégákkal és világmegváltó szemlélettel.

A szülőkkel és a fenntartóval is jó kapcsolatot ápolt, kollégáival életet vittek a 6 csoportos óvodába, saját konyhát indítottak, amely Pusztaszabolcs óvodái mellett, az idősek ellátását is biztosította.

Közben pedig folyamatosan képezte magát. Elvégezte a tanítóképzőt, ahol megírta az „Óvoda-iskola átmenet pedagógiai problémái” című szakdolgozatát. S mivel mindig nagyon érdekelte a történelem, így a Pécsi Tanárképző Főiskolán történelem szakos, ezzel párhuzamosan a Pécsi Tudományegyetem Bölcsésztudományi karán pedagógiai szakos tanári diplomát szerzett. A tanulást tovább folytatta, BMGE Társadalomtudományi karán közoktatási vezető, Szegedi Tudomány Egyetemen pedagógiai szakértő végzettséget szerzett. Győrben a tanítóképzőn a tanulásban akadályozottak fejlesztését tanulta, de ezt nem fejezte be. Tanulmányai során tudományos munkát készített „Az oktatás szponzorálása” témakörben.

Az egyetemen egy érzékletes példával hívták fel a hallgatók figyelmét az önképzés fontosságára, miszerint, ha egy kőműves a 21. században ugyanolyan technikát alkalmazna, mint az 50’-es, 60’-as években, a munkája elavultnak számítana és nem alkalmaznák. Ugyanez igaz a pedagógusokra is, az idő múlásával a gyerekek és az igények is változnak, így a pedagógusoknak lépést kell tartaniuk a korral. Ez különösen igaz azon pedagógusokra, akik addig csak a katedra egyik oldaláról ismerték meg a pályát és kikerülve az egyetemről, ha nem képzik tovább magukat, zárt burokba kerülnek és a tudásuk elavulttá válik, a világ pedig elrohan mellettük. A gyermekeket nem a mára kell felkészíteni, hanem a jövőre.

Katalin 2000-től 2011-ig a veszprémi egyetemen tanított óraadó tanárként. Az a szerencse érte, hogy ez idő alatt Dr. Professzor Zsolnai József oldalán kutathatott a pedagógiai patológia területén.

2013-as nyugdíjba vonulását követően se tétlenkedett, elkezdett tanítani felnőttképzésben, pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztens képzéseken oktatja a hallgatókat. A Pannon Egyetemen alkalmanként konzulensi, vagy opponensi feladatokat lát el. Rendszeresen tart előadást integrálás, innovatív oktatás témakörében – ebben látja a jövőt. Előadásokat tart továbbá a kötődés elméletről is, az anya és a gyermek kapcsolatáról, ami olyannyira fontos, hogy az egész életünket meghatározhatja.

A pedagógiai pályafutás minden pillanatát élvezte, Munkáját hobbinak tekintette. Szép és gazdag pályát futott be, mindig megállta a helyét, ehhez nagy mértékben hozzásegítette családja, férje, Kósa Imre és gyermekei, Imre, Kata és Attila, amiért mindig hálás lesz.

Nagyon gratulálunk az aranyoklevélhez és a különleges, sokszínű életpályához!

^{Balázsné Kálmán Krisztina}