BOLDOG ÚJ ÉVET PUSZTASZABOLCS!
Az év utolsó napjához közeledve én is számvetést végzek, mint sokan mások. Nem csupán azt gondolom át, mi történt tizenkét hónap alatt, kiket veszítettem el, kik jöttek világra, hanem, hogy milyen döntéseket hoztam, melyek voltak jók, melyek kevésbé.
A lista mindkét oldalán sorakoztak már bejegyzések, amikor tegnap este jött egy telefonhívás, hogy segítsek egy bajba jutott kutya megmentésében. A hajnalba nyúló szívszaggató mentőakció után viszont hiába vettem elő újra a papírjaimat, rájöttem, hogy a 2023-as eredménylistámra tulajdonképpen csak egy szót kellene feljegyeznem: ÖSSZEFOGÁS.
A kutya megmentése közben döbbentem rá arra, hogy minden eredmény és siker közül épp a legértékesebbet vettem természetesnek és magától értetődőnek: az összefogást. Jó és igaz emberek között lenni az egyik legcsodásabb dolog a világon! Olyanok között, akik az első hívó szóra félreteszik a saját gondjaikat, és indulnak segíteni. Ezeknek az embereknek az önzetlensége, áldozatkészsége és szorgalma nélkül a város is másmilyen lenne. Nélkülük nem születnének sikertörténetek, és sokkal kevesebb dologra lehetnénk büszkék.
A legnagyobb sikertörténetünk idén is azoknak a mosolya, odaadása és tettrekészsége volt, akik szeretik ezt a várost és tenni is akarnak érte. Az év utolsó óráiban ezeknek az embereknek az önzetlen szeretetére emlékeztetnék minden pusztaszabolcsi lakost.
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki a szívében az idei év minden egyes napján helyet adott Pusztaszabolcsnak. Adjon Isten minden jót városunk lakóinak, de legfőképpen békét a szívekben, tiszta beszédet, jó egészséget, és egy olyan otthont a közösségünknek, ahova érdemes hazajönni.
Simonné Zsuffa Erzsébet polgármester
Forrás: https://www.facebook.com/photo?fbid=870477065080731&set=a.168733091921802