Pusztaszabolcs
Köszöntő

Újévi köszöntő

Vajon hányszor sóhajthattak fel őseink nehéz időkben az év utolsó napján, hogy „ezt is túl éltük!” és vajon hányszor kívántak egymásnak boldog új évet reménnyel a szívükben, bízva abban, hogy most már csak szebbet, jobbat tartogathat a jövő? Nem túlzás azt mondani, hogy jelenleg ugyanezt éljük át. Nehéz esztendőt hagytunk magunk mögött: farkasszemet néztünk egy világjárvánnyal, aminek, ki tudja, hol a vége… 

Napi szinten befolyásolta életünket a vasútfejlesztés, melyben több projekt is futott egy időben, mindegyik a maga problémájával. A városvezetés sok tapasztalatra tett szert, az élet nagy tanítómesternek bizonyult és mi minden erőnkkel azon voltunk, hogy helytálljunk. Eötvös József, a XIX. század egyik nagy alakja sem könnyű korban élt, de biztatást adott az utókor számára: „Az élet viharaival szemben olyan légy, mint a madár, amely, ha a fát kivágják alóla, nem a mélybe zuhan, hanem a magasba száll.”

Kedves Pusztaszabolcsiak! 

Sok fát kivágtak alólunk és a jelek arra mutatnak, hogy vágnak majd ezután is, de nekünk szárnyalni kell! Legyünk büszkék arra, hogy egyre többen vagyunk, akik nem csak külső szemlélőként élnek városunkban, hanem tesznek is közösségünkért! Pusztaszabolcsnak úgy van esélye, ha vállunkat egymásnak vetve közösen építkezünk, megtartjuk függetlenségünket és nem hagyjuk, hogy bármilyen külső erő szétszakítson bennünket. Városunk jelen pillanatban több sebből vérzik, vannak rendbehozandó épületeink, aszfaltozásra váró útjaink, felújítandó járdáink. Pusztaszabolcs az összefogással újjászülethet, lelket kaphat, szárnyalhat. Az elmúlt egy év is ezt bizonyítja. A közös erőfeszítés, kitartás, az egymásra figyelés, a kreativitás, a szorgalom teszi az emberek sokaságát közösséggé.

Kívánom, hogy legyen lehetőségünk az új esztendőben is valóra váltani terveinket, tiszteljük egymást és figyeljünk embertársainkra! Kívánok sok mosolyt az arcokra, amely hitet és erőt ad nekünk a mindennapjainkban. 

Az új év hozzon Önöknek egészséget, sikereket, bátorságot a kitűzött cél eléréséhez! Higgyünk abban, hogy hiába jönnek a favágók, 2021-ben magasra szállhatunk! Képesek vagyunk rá!

Simonné Zsuffa Erzsébet polgármester